Névtelen

Első versemet húszévesen írtam, viccből. Ilyesmivel szórakoztattuk egymást néhány barátommal, unalmas egyetemi előadásokon. Azt a verset azóta leközölték, sőt el is lopták. Szövege ma már nehezen érthetően avíttas, mivel születése óta már hatvanhárom év telt el. (Tessék matekolni, hány éves a szerző!)

Ezután évtizedekig csak elvétve jutott eszembe a versírás. Amit ebben a kötetben olvashatnak, javarészt hetvenéves korom után született. Ami megjelent, azt álnéven közöltem. Hogy miért? Ugyan, ki bízná magát olyan orvos kezeire, aki homályos versek írásával szórakoztatja magát? Mert hogy orvos a foglalkozásom. Ma is praktizálok, de már karrier szempontokkal nem bonyolítom az életemet. Hogy mi késztet az írásra? Milyen ars poeticát követek? Milyen irányzathoz sorolom magam? Fogalmam nincs. Poétikához, esztétikához annyit értek, mint madarak az ornitológiához. (Ezt a hasonlatot Reich-Ranicki német kritikustól oroztam, a kötet egyébként plágium-mentes).