Mary Westmacott: Az óriás kenyere

„Vegye már tudomásul, hogy az élet nem ponyvaregény.”

Lehet-e izgalmas egy Agatha Christie-regény tojásfejű belgák, angol vénkisasszonyok és persze gyilkosságok nélkül? A krimi királynőjének Mary Westmacott álnéven írt érzékeny lélektani regényei egyértelmű igennel felelnek a kérdésre. Az e lapokon kibontakozó, idill és tragédia közt ingadozó élettörténetek finom társadalom- és élénk karakterrajzzal egészülnek ki, elfeledtetve a hullák hiányát.

Az óriás kenyerének első lapjain az új londoni operaház nyitódarabján találjuk magunkat, mely erősen megosztja a zeneértő közönséget: van, aki értetlenül áll a befogadhatatlannak tartott „gépzene” előtt, mások viszont zseniális műnek, a jövő zenéjének tartják. Vernont, az ismeretlen komponistát egyedül az operaház igazgatója ismeri, akihez gyerekkora óta mély barátság fűzi. Vernon Deyre egy ősi angol nemesi család utolsó sarja, akiben a muzsika géniusza lakozik – és ez a géniusz kisajátítja, és tragikus választásra kényszeríti az ifjú zeneszerzőt. De vajon békében, biztonságban és kényelemben élje le középszerű életét, vagy elégjen a zene tüzében, hogy maradandót alkosson?