Kovács-Gombos Gábor

Ennek a könyvnek az írója 1981 augusztusának egyik napján akkori munkahelyén, a soproni belvárosban álló volt Esterházy palota középkori épületének felújított tetőterében kialakított irodában ült éppen, amikor főnöke, az ott működő múzeum igazgatója bejött a szobába egy ismeretlennel.

"Ő itt Kovács-Gombos Gábor, múzeumi grafikusként fog itt dolgozni" - mutatta be a közepesen hosszú hajú, szakállas fiatal-embert, és a szobában lévő másik két íróasztal közül az egy ideje üresen állóra mutatott, hogy az lesz az új kolléga helye. Kezet fogtunk, bemutatkoztunk egymásnak - két Gábor -; így ismerkedtünk meg. Mindezt azért tartom fontosnak itt elmondani, hogy rögtön az elején tisztázzuk: mindaz, ami ebben a könyvben található, az sokszor bizony eléggé személyes lesz. Mert bár próbáltam ugyan írás közben objektív lenni - amennyire csak lehet -, de hát mi ketten, szerző és "tárgya", azért azóta a kölcsönös bemutatkozás óta, immáron több mint negyven éve (noha már régóta egyikünk sem abban a bizonyos múzeumban dolgozik) mégiscsak nagyon szoros barátságban éljük az életünket. Amióta - alighanem alig pár nappal a megismerkedésünk után - először láttam akkori soproni lakásukban Kovács-Gombos Gábor festményeit, azóta követem érdeklődő figyelemmel a munkásságát; ezt próbálom meg ezeken az oldalakon az olvasók elé tárni. Sokszor szubjektíven, ahogyan az évek során én - és néha még az is lehet, hogy akkor éppen egyedül csak én - láttam, látom.